2008. június 28., szombat

Sztálinváros

Hát ennyi. Minden csoda két-, max három hétig tart :((((
Bedobtunk egy 3 centi vastag steak-et, hazajöttünk, összepakoltunk, és most vár ránk egy hatalmas, 3 órás alvás, aztán irány a freeway, aztán L.A.->Dállász-->Zúrik-->Sztálinváros

A gépen lesz még időm írni bőven (Dallas-Zurich: 10,5 óra), úgyhogy megírom, ami kimaradt. Ízelítőül:
- Dávid, aki velünk lakott 1 héten keresztül, és egy szó sem esett róla :) és az ő Subaruja, amivel 13mp alatt értük el a kétszázat forgalomban, hegynek föl :)
- A hihetetlen mennyiségű rettentő jó kaja leírása (amerikai, mexikói, stb.)
- A katona, akivel a buliban találkoztunk, és James Bond volt a neve (komoly)
- A San Diego támaszpont, a világ legnagyobb katonai támaszpontja
- A maradék fotók (elég sok)
- most nem jut eszembe a többi, álmos vagyok

Minden jót, köszönjök megtisztelő figyelmüket, egyszer még érdemes lesz idelátogatni (mármint nekünk Szániba, nektek meg a blogra).
Na joccakát

Június 28. - A piros betűs ünnep

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁUÁUUUUUÁÁÁÁÁÁUÁUÁÁÁÁÁ!!!!!!!
A mai nap volt életem egyik legszebb napja, úgyhogy innentől minden évben megünneplésre kerül június 28-a. Azaz az előző post-ok alapján kötelező nemzeti ünnep, felvonulás a Felvonulási téren, stb.
A lényeg, hogy ma nagyon jól ment a dolog, és nagyon élveztem is, mert nagyon jól ment. És ennek nagyon örültem, sőt, még most is nagyon örülök. Örüljetek velem! :)
A benti törésen a nagy hullámokon sajna nem sikerült felvételeket készíteni, de azért néhányat sikerült kattintgatni. "Boldogok, akik nem látnak, és hisznek!" - Na, a szomorúaknak itt van 3 közülük:


Éles jobbos
 

És összeszedi


És csapatja!

Posted by Picasa

2008. június 27., péntek

Száni fotók

1. Most beszéltem Fletóval, és eladta nekem a kurva országot egy törött szörfdeszkáért, meg egy fél pár zokniért. Ennek következtében ti mind a tulajdonomat képezitek, és 3 műszakban fogjátok üzemeltetni a pénzégető kazánjaimat, amik azt a pénzemet hivatottak elégetni, amit a 3 műszakon kívül ti vérrel verejtékkel megkerestek nekem. Ja, és természetesen füstadót is fogtok fizetni.
2. CsBV
3. Töltöttem föl képeket szániról, nézzétek, érdekes, nagyon. A szörfös képek még a túra elejéről vannak, remélem holnap készülnek képek a benti hullámtörésről is. Nincs fotónk ezen kívül a helyi strand igazi 30-as évekbeli fa hullámvasútjáról, amit ma este szintén meglovagoltunk, csakúgy mint a hullámokat. Majd halászok a netrű.
4. Éjjel 1 óra van, 167 képet töltöttem föl, úgyhogy most ne rinyáljatok, hogy rizsa is legyen, stb.!
Az elérhetőség: http://picasaweb.google.com/brusyka/2008SzNi
5. A 3-4 lelkes kommentelőn kívül egyáltalán olvassa ezt valaki, vagy csak a saját szórakoztatásomra írkálok?

Na mindegy, jóccakát! Ma kis jegesmacikkal fogok álmodni, holnap folytatjuk! Pááá!

2008. június 25., szerda

Surf diaries

Na, ez most unalmas lesz nektek, viszont majd ha én elolvasom, akkor nekem jó kedvem lesz :)
Szóval a ma délelőtt volt eddig a legjobb szörfözési szempontból: kisebb, de nagyon hosszú és tiszta hullámok. És kétszer is mentem vagy 100-120 métert a hullám hátán, még arra is volt időm, hogy körülnézzek, miújság a parton! :) JUHUUUUUHUHUUUUUUÚÚÚÚÚ!!!! Erre mondják azt szörfös nyelven, hogy "Megszerettem a hullámot, DE NEM ÁM PIIIII!!! PIIII PIIII!!!!!" :) Na mindegy, szóval jól ment. Persze a két világtalan nem tudta ezt megörökíteni a partról, mert leráztam őket, olyan sebességgel mentem :) De legalább ez feljogosít Titeket alra, hogy ezt ne hidjétek el, és kisszívjátok az összes véremet!
A változatosság kedvéért megint sikerült eltörnöm a deszkát! :( Ez lassan már szokásommá válik, úgyhogy buktam a péntekig tartó bérletemet :( Majd megyek a másikkal, amit Peri bérelt az amerikai bozótlakótól. Ők megint elmentek soppingolni, de nekem ehhöz már nem volt lelkierőm, úgyhogy pihizek egy kicsit, aztán irány a Zone!
Tegnap és azelőtt kellemes meglepetésként ért, hogy az arcom, és a vádlim mellett a könyököm is le tud égni az egész napos hason evezgetés közben, de a mai nap ezt überelni tudta. A fülcimpám is olyan pecsenyére égett, mint a malacka citrommal a szájában, ezen kívül fény derült a haj wax áldásos hatására is: Mivel azt sem a sós víz, sem semmi nem mossa ki ("San Diego, tomboló hullámok, a frizura még mindig tart"), ezért az égnek álló hajtincsek között utat talált magának a pajkos napfény sugára. Ennek köszönhetően a fejbőröm is funkcionál hősugárzóként. Valószínűleg a ma éjszkám is hasonló lesz a tegnapihoz: kelhetek fel 3 felé bekenni magamat leégés utáni krémmel. Jaj, hogy nekem milyen rossz itt!!!! És otthon? Minden OK? :) Úgy mennék már haza! Hallom a Lippaiban 34 fok van bent, az kb 10 fokkal melegebb, mint itt a parton. Ja, hogy ott nincs tengerpart?? ;)
Na, unom már magamat. Csináltam webalbumot, egyelőre csak Nyunyiról, megtekinthető itt: http://picasaweb.google.com/brusyka/2008Nyunyi
Majd lesz Szániról is, addig nézegessétek eztet. (Ha ráklikkolsz valamelyik képre az albumból, jobbra fent tőle lesz egy nagyító, azt megnyomva megkapod a nagyméretű képet a nagyitó'! MUHHHAHAHAAHAHA!! Mily szellemes!!! Őrület!! Ééérted?? Hogy az azonos alakú szavak nyelvtani csodát kihasználva faragtam viccet!!! Állati!!)

Life of the rich and famous


Ha nagyon hülye vagy: Leucadia ~ leokád


The Spot, La Jolla, San Diego, CA ... a legjobb hamburgeres.


'nuff said


Lifeguard iskola, ifjú Mitch és Pamela.


Ninja tanoda.

-Márk-

Gerard Durrell Californiában

Kedves állatszerető olvasóink,  ma történt az első negatív élményünk, el is mondom nektek Gerard Durrell-esen:)
 
Megfigyelt egyed: Elmeteg amerikai
Élőhelye - helyszín: szörfös bolt, 32 lépésre az otthonunktól, California
Külső jellemzője: tömeggyilkos szemüveg, nyurga és amorf
Belső jellemzője: buta, nem kicsit és a bolt tulajdonosa és még gyogyós is
Eredet: Amerika belső sivatagos részéből vándorolt ki, az utóbbi pár évben terjedt el SD megyében
Táplálkozás: többnyire gyökerek és ganajtúró bogarak székeleteiből nyeri mindennapi energiáját, ha ezeket mégsem találja élőhelyén a finom száraz homokot is elfogyasztja
Pozitív tulajdonságai: nem beszél magyarul, ezért nem érti az hegyke bajszos ékes magyarszót
Negatív tulajdonságai: általában mindig veszett, sok benne a HIV vírus és egyébként is
Jellemző viselkedési forma: összességében egy nagyon nagyon faragtlan állat, amely ha veszélyt érez mellét verve "This is America" hangokat hallat, ha a veszély ezek után sem múlik el, akkor még a "We can do what we want" szörcsögés is kiszökken az enyhén szőrös, kicsit előrenyúló állkapocsából. Veszély helyzetben feje furcsa oldalhajlásban marad, mellső végtagját kereszte fonja és közben a farkával 23 fokban az ég felé mutat, kicsit balrásan, de már majdnem 
jobbrásan. Nappal a gyökereket és a ázott penészes csikkeket gyújt, sok esetben az útleveleket és igazolványokat sem vetik meg és azokat alom helyükre hurcolják. Párzásukra jellemző a nemtelenség. A tüzelés időszakban sokszor a hím egy fára fut fel és onnan egyből fel a sztratoszférába ugrik, hogy csillapítsa faragatlanságát. Sokszor persze ez sem segít a nőstény egyedek megtalálásában, ugyanis azok nem léteznek. Általában az elmebeteg amerikaiak kihalnak egytől egyig. Életük vége felé felkeresnek egy magyart, hogy az egy habszivacs puffancs segítségével püfölje ki az állatka lelkét állábas testéből. Az általunk megfigyelt alany éppen előttem írta alá az "habszivacs puffancs püfölés"-t igénylő lapot. Hát nem voltam rest aláírni, de az egyed elmúlasztását holnapra halasztottam.

Gerard Per

2008. június 24., kedd

Visszatekintés - Brooklyn


Manhattan látkép a BB tövéből.


Kutyát sétáltató női sziluett a Brookly Bridge parkban.

Ekkor még meg volt a frizbim.

Just do it Mike!

Olimpiai gátfutó egy UFO-val.


Long island coctail long islanden - csak stilusosan.




Forgalom nyugalom nyunyiban



A jo kepekert bizony neha fekudni kell.



Chillout a gyepen.




2008. június 23., hétfő

Nincs címe

Aranyosak vagytok! Akinek nem inge, ne vegye magára! :)
Ja, és elfelejtettem egy vicceset. Ez a mondat konkrétan elhangzott még Nyunyiban:
"New Yorkban ilyenkor egyszerűen lehetetlenség taxit fogni!" :))) :P

2008. június 22., vasárnap

Fabgregasz a fasza gyerek

Kiestek a macskazabálók! Végre egyszer király az EB! Ennek örömére elmegyünk enni egy tortilla salátát, aztán alvás és utána szörf.
Azt tudtátok, hogy holnap mi nem dolgozunk még ? :D

Ragazzi

Ciao Ragazzi !

Most először szólok hozzátok. Megérkeztünk PBB Clubból. Zene, rum, kóla feeling, semmi dance, rázd amid nincs, nézz sehova és attól leszel jobb. E közben kismamás ruhában sétáló szellőcsinálok up&down és az arcod derül. Ekkor merült felt bennünk az véralkohol mérő fokozó elterjedése Amerikában amit aztán gyorsan elvetettünk és inkább ittunk még egyet, sokat. Nem mondanám azt, hogy a 4 dupla bacardi cola és 2 long island meghosszabbította volna a mi időtöltésünket, de mi mégis kitartorttunk és pszichoszohikus hányásban leledztünk sokára. Na ez van, ez Amerika, de nem hánytunk és nem is igazán erről van szó: mondom miről: Jamie, Steve, Mat, Olga. Na ilyenkor jön fel bennem a G'n'R kopogjunk a menyország tölgyfaajtóján.... yeee, yeeeeeee. Nyomassad még takker ! Amíg birod, addig taposd a gázt. Na erről van, nem sorjában, de egészében.... Das is Amerika.... Hippi ájéééé hippp áájóóóóó. Reggel van emberek, mi most hősök vagyunk ti meg ébren. Tapsvihar! Szóval, aki nem lép egyszerre nem kap mákos rétest kettőre. Mindenki érezze jól magát a 7vége hátralévő részében, sok sok puszit nekünk, legyünk jók :)))).
Per

Képek 7

Na, egy két kép Szániról, ahogy ígértem. Mivel a strandon vagyunk, kevés kép készül, úgyhogy a felhozatal is száni (ha-ha)

A repülési útvonal elég közel van az autóbérlőtől:

A bérelt kocsink, és a sofőrünk, Manuel: 

Peri igyekszik erektálni:

Miki igyekszik:

Bent zúzósabbak a hullámok, és alattomos módon ráveszik a deszkát a testemmel való kölcsönhatásra:


Na, tudom, hogy nem sok, de örüljetek. Majd nemsoká hidegebb lesz az idő, akkor majd inkább töltünk fel.
Posted by Picasa

2008. június 21., szombat

What IS real? How would you DEFINE real? (Morpheus)

1. Ülök a sétány (Ocean Front Walk) kő korlátján, egyik lábam a homokban, másik a sétányon. Tűz a nap, a hosszú hullámfrontok folyamatosan verődnek a homoknak. A bringások és gördeszkások (szörfdeszka alakú deszkával) föl alá járkálnak, beszélgetnek. Itt a lazaság a laza - nem mint a csíkszájú karótnyelt pénzközpontú Midtown-i üzletemberek, és asszonyok. Peri és Márk fel-alá rohangálva frizbiznek a homokban. Mosolygok.

2. Ülök a deszkán, szemben a vakító fénnyel. Várom A Hullámot. Körülöttem a szörfösök beszélgetnek, mindenki vár. Föl-le himbálózom a hullámokon, mint Pom-pom a faágon. És látom, a távolban elkezd tornyosulni, lassan forgatom be a deszkát, kezdődik a háború. És mosolygok.

4. Kezem remeg. Lábam remeg. A hasamon horzsolások, a vállam sebes. Nem hittem, hogy sikerül, de kijutottam élve. Az elmúlt másodperceket a vízben forogva, a deszkának nekiverődve, levegőért kapkodva töltöttem. Fogalmam nem volt, hol van a föl és a lent. Elvánszorgok a partig, hanyattfekszem a meleg homokon, a lábamat nyaldossák a hullámok. A szívem nagyjából 210-et ver percenként. A csukott szememen át is vakít a nap. És mosolygok.

3. Macy-s reklám megy a rádióban. Peri az évszázad makaróniát főzi a kapható legjobb pesto-ból, Márk próbálja megheggeszteni az MSN-jét, anyázik, de kiderül, hogy nincs is mit megheggeszteni. Én nézem a pálmafákat, írom a blogot, majd’ leesem a székről, olyan fáradt vagyok. És most is mosolygok :)

Mondanom sem kell, hogy sose megyünk haza :)

Na, ez jó geil lett, magyarra lefordítva, most itt fél 1 van (nappal), feljöttünk a partról, ami kb. 30 méterre van, és várunk a kajára :) Aztán alvás lesz, mert elképesztő fáradtak vagyunk. Aztán ebédután kezdődik elölről a móka. Az egyetlen baj, hogy az egyik szörfiskola kb 50m-re van a parton. Szerencsére a másik csak tízre :) Az oktatást sajna nem tudtam kivárni, úgyhogy megint magamtól mentem csapatni a longboardot, és már első nap sikerült szörföznöm igaziból. Állva, meg minden. Bizony. WOOOHOOOOOOOOOO!!!!! YIIIIHAAAAAAAA!!!!! CSUHAJJJAAAAA!!! BRÁVÓ!!!!! Ismét egy álom vált valóra! Hatékony utazás ez, én mondom!
Peri is bevállalta a longboardot, és ő is már hosszúakat siklott mint a gép. A felálláson még van mit csiszolnia. Márk elment bringázni, meg ügyet intézni, úgyhogy rá vár még délután a kihívás. Előtte boogie boardoztunk (azon hason kell feküdni, és nagyon gyorsan menni) Márk is, Peri is meg én is. Sajna olyan a felülete, mint a sajtreszelőnek, úgyhogy eléggé leamortizált minket, de azért nagy móka.

Nnna, kész a kaja, úgyhogy megint adós maradok a képekkel, de megígérem (tényleg) hogy ma rakunk föl. Ezen kívül várat még magára a Brooklyn-i frizbizés, Long Island-i Long Island-ezés, meg még amit most kifelejtek.

Na csumpex!

Time Square integetés 2.0


Itt van, e. A többi meg itt: http://www.kasso.hu/foto/ny

Megérkeztünk

gyors bejelentkezés: megérkeztünk Szániba, van pítíkrúzerünk, átvettük a hatalmat a hacienda-n, bevasaroltunk a Ralph's-ban, és fürödtünk az óceánban...most belső óránk szerint hajnali fél négy van, ideje innunk valamit.

Holnap meg ezt csináljuk precízen:

2008. június 20., péntek

Dani útja haza

Szerencsésen hazaértem, a tervezett időben, késés nélkül. A hazaúton tapasztaltak arra késztetnek, hogy 1-2 kéréssel forduljak hozzátok kedves úton lévő pajtások:

1) Ha egy világváros legforgalmasabb terén próbáltok taxit fogni, a repülőtérre való kijutás céljából, és fél óra várakozás után sikerül, majd miközben tennéd be a csomagod hátra egy nyakkendős 40-es digó ("Szkúzi! Szkúzi!" kinézetű) beül a kocsiba, mire te ráordítasz, erre ő közli, hogy te fél óráig rossz sorban álltál, majd elhajtat... Na, ilyenkor nem tátott szájjal nemelhinni! Hanem a száján keresztül kitépni a tüdejét, ahogy szoktátok! És akkor most a kérésem: Azt szeretném kérni, hogy A NEVEMBEN a kitépett tüdőt alulról a helyére visszahelyezni szíveskedjetek! Köszönöm. (Esetleg, a Perec féle 600 eurós arcgerebenézés is mehet!)

2) Inkább javaslat, mint kérés: Ha egy reptéri terminálban a ti kaputokhoz gyanúsan közel, 10 évesnél fiatalabb emberi lényt láttok, azonnal menjetek ki a check-in-hez és adjátok fel csomagnak! Sokan nem fogják érteni, de lesznek akik megértően bólogatnak majd!

3) Anita integetős képeit kitenni! Anita adapterére vigyázni! ... különben jaj nekem!

elmaradas

Na, meg a ket majom nezi a high tech cuccokat, van kis idom:
D'Oro: nincs Picasa web album meg. Asszem. Csak azok a kepek vannak, amik font vannak. De majd feltoltunk egy rakatot holnap.
Anta: Nem kaptam egy kepet sem toled, miket kuldtel?
Csocs: Nem vettem uj kutyut, meg tart a gyasz! :'( Amugy meg Peri 7 forintos gepevel tudok fotozgatni (vagy Mark 7 milliardos gepevel :)
Illetve: sehol nem voltunk az emlitettekbol :)
Gestanyaca: 1. Te ki vagy? 2. CsipkeBokorVesszo 3. En vagyok a diktator, a nev marad, Eszti vendegjatekos volt :)
Peti: Tanyadat!!!!! :P
dZke: Ettike jol van, de kerdezd meg tole, wezli meg jo fej, sokat dumcsiztunk, de aztan lepattintottam, mert uncsi volt a szovege, meg jottek erte a zsaruk, es az ELEGGE ciki volt mar nekem ;)
Na paaaa!

gyors jelentes

Apple store-ban vagyunk, ugyhogy csak azert irunk, hogy elunk. Senkinek nem reagalok most, de majdnem elegedett vagyok a kommentek mennyisegevel, de sokan vannak meg elmaradasban... :)
Szoval nemsoka megyunk Szaniba, ott lesz net, majd irunk.
Itt Nyunyiban most nagyon meleg van, de guess what? Szaniban 20 fokkal melegebb!!!! Az kb. 42 fokot jelent (113 feronhajt) Ez nagyjabol rekordmeleg, ugyhogy sajnaljatok szorgalmasan!!! :P
Na pusz!

2008. június 19., csütörtök

Élünk, nyugi

Nincs sok időm, úgyhogy csak gyorsan reagálok egy-két dologra:
Pancsi! Sajnos az emlékeztetőről lemaradtál: ma megvettem a kis rózsaszín játékszered! :)
Verus: Ez nem leírható egyszerűen, velem született szuperképesség :)
Iván: Lelkifröccs tartalma bizalmas, sajnos nem árulhatom el! Highly confidential, disclosure prohibited by LAW! :)
A Marquee tényleg menő hely, a szokásos módon nyilván nem akartak beengedni. A kis feka szélhámost (kis meglepetésünkre) lelépett :) (érdekes, hogy mindig beleszaladunk valami ilyenbe, de sose tanulunk belőle. Persze 9 bacardi kólával előbb jó eséllyel gondolkodtunk is volna akár)
Na de nem törtünk le, úgyhogy végülis én megint berimánkodtam magunkat, mint Milánóban. Akkor ott mi voltunk Milánó négerei, itt ez elég hülyén hangzana, ráadásul ha így lett volna, beengedtek volna minket hamarabb :) Legalábbis Wesley Snipes-t soron kívül beengedték, nem is értem miért. Minket nem akarnak lesittelni, mint őt, ráadásul mi sokkal jobb fejek vagyunk :)
A hely amúgy tényleg menő volt, együtt táncoltunk a fent említett celebritással, a pia drága volt (gondolom), és találkoztunk jófej emberekkel is. Kaptunk ingyen vodkát valakitől, a pultos csaj meg adott nekünk 2 ingyen koktélt, amit szintén nem igazán értettünk :))) Lehet, hogy valami kijózanító dolog volt, mert 4 felé már elég rózsás volt a hangulatunk. Az izraeli csajok meg arra a válaszomra, hogy "Budapestről" a következőket mondták: Halá kásid másidkh hhdueiksksdfj lslkkdáfá sdf kdsf " Erre én a következőt mondtam "Wha?" Aztán mint kiderült, hogy ha Budapesten lakom, akkor triviális, hogy tudok héberül. Hát nem tudok. Utána azért még nagyon jót buliztunk Perivel, de sajna fényképezőgépem áldozatul esett a mulatozásnak :(Az sajnos -rajta Peri német disszertációs videójával, amit a taxisófőrnek előadott- egy taxi hátsó ülésén van, vagy egy orgazdánál, vagy valamelyik Marquee alkalmazottnál otthon :((((
Négy körül hazajöttünk, másnap én 11-kor ébredtem, így a második előadásra már be is értem. Nagyon unalmas volt, úgyhogy nehéz volt kibírni a hátralevő időt ébren. Aztán pihi, találkoztunk Esztivel, elmentünk Ivi régi éttermébe, és kajáltunk egy nagyot. A Chrysler buildinges sólymokat megpróbáltuk lefényképezni, de ez kiderült, hogy nem lehetséges, mert csak a fölső teraszról látszódnak olyan szögben, hogy összeálljanak egy madárrá. Legalábbi mi nem jöttünk rá, hogy lehetne megoldani :(
Sétáltunk még este a Central Parkban, aztán Eszti haza, mi meg aludtunk.
Most épp Márk és Dani a Staten Island Ferry-n vannak, mi meg játéktermeztünk. Előtte voltunk a zsidónál, és bevásároltunk minden fontos dolgot. Századszorra vagyunk ott, de még mindig lenyűgöz, hogy milyen hihetetlen kiszolgáló rendszer van ott. Szerintem naponta legalább 200 millió forintnyi árutól szabadulnak meg (a hirtelen számítások szerint).
Na most be is fejezem, mert jobb dolgom is van, mint írogatni nektek :) Képeket meg rakunk föl holnap iccaka, mert Szániban lesz net. Ja tényleg: ma sikerült szállást szereznünk holnapra - ennél jobban nem szabad elsietni :))
Na kommenteljetek tik is, hogy mi van, meg hogy van, meg mi van, mert az a napi 1 komment (amit egyébként nagyon nagy örömmel veszünk) nem ad valami nagy motivációt, hogy egy hülye gép előtt üljek, ahelyett, hogy csapassam Nyunyiban vagy Szániban!! Úgyhogy hír iz dö díl: mindenki írjon komment, aki eddig nem írt, és az is, aki eddig írt, mert egyébként hanyagolni fogom az írást. Itt mindenki alatt azokat is értem, akik sosem szoktak kommentelni!
Na pááááááá!

2008. június 18., szerda

Régi elmaradás

A tomboló tömeg nyomásának engedve hírszolgálatunk közzé tesszi, amint Miki a civilizációs nyomástól való megcsömörlése után új munkát próbál ki...sztyuvárd lett (tudom, tudom, Flight Attendant).

Nyunyiba jövet az American Airlines AA65 járatán a WC-re való várakozás közben feltűnt, hogy sok érdekes gombot lehet (lábjegyzet: lehet, nem pedig szabad!) nyomkodni/tekergetni, mint pl.:
- Evacuation
- Speaker
- Cabin Lights (igazi vintage, 4 állású potméterrel) <-- Történetünk hőse ezt nézte ki magának a munka enrichment és empowerment felé vezető rögös úton... azonban többszöri állítással sem sikerült azonban a kabinban uralkodó általános letargiát megtörni (értsd: senkinek nem tűnt fel, hogy a világítás fel-le kapcsolódott)







Az empirikus tudományosság jegyében következő úton előreláthatólag az Evacuation gomb hatásait térképezzük fel...stay tuned, azt az adást már lehet, hogy innen lőjük ki az elektronikus hipersztrádára:


View Larger Map

Kedd este

17:00 körül véget ért a tréning. Rohanás a szobába, majd egy klasszikus newyorki után septiben beküldtünk egy üveg rumot a hotelszobában. (Fotókat hamarosan tesz fel valaki. pannonianallstars, pannoniaallstars...) Taxiba be, indulás az 1849 nevű sportpubba (Bleecker street), kezdődik az NBA döntő, óriási hangulat, óriásiak a kaja adagok, egész nap fél áron a Cororna. Attila odafelé wannabe németül magyarázta el a jordán taxisnak, hogy mi legyen. Jellemző kép, amikor kitépte a taxiból a pénztárszalagot, a fejére tekerte és közölte németül, hogy: Szándokán. Van videó, hasizompusztító. Szóval az 1849 (aranyláz) nagy király hely, Mikitől azért ők is kértek ID-t. :-) Kaja és néhány sör után Attila fekszik az asztalon, majd táncra perdül, amit az amerikai zombik nem tudtak hova tenni egy sportpubban. Majd taxiba be indulás valahova, valamiért. Annyira emlékszem, hogy Perec összeszedte magát, újra tud németül. Amikor kiszálltunk, akkor kellett a legjobban pisilnem ever. A taxiból az első pub WC-jéig zsinóron húztak. Nem csak engem. Ha, már így alakult, akkor maradunk. Itt megismerkedtünk Marikkal, a fekete, magas, jófej csapossal, aki: 1. Jégert iszik, 2. Tiszteli a németeket, 3. Mikinek olyan lelkifröccsöt nyomott a bárpultnál, aminek hatására (figyelem!) odament egy 4 szőke lányból álló asztalhoz és beszédbe elegyedett velük. Tényleg. Nem hazudok. Láttam. Esküszöm. Egyedül ment. Még közel sincs vége... mingyá folytatom, csak imitálok egy kis érdeklődést a tréning iránt.

Szóval közben még mindig megy a meccs. Hatalmas vérengzés, mészárlás, csúnyán elintézték az LA-t, aminek New York szerte nagyon örül mindenki (kivéve Márkot). Marik alapvetően bostoni egyébként. Bajnok a Boston 21 év után, életfeeling. Jéger-Corona vonalon vagyunk. Marik kolléganője, nemcsúnya, Márk szerint Monica Belluccihoz hasonlít, szerintem nem. Mindenesetre nagyon vágta a táncos helyeket és szorgosan feljegyzetelte nekük az opciókat egy lapra (fotó lesz). Miki azért, biztos, ami biztos megkérdezett egy Brooklyn-i könyvelőt is, hogy hova menjünk. A faszi ült a bárpultnál és jegyzetelte a reklámokat éjszaka. Nem vicc.
Tudományos szintre emelte a problémát, elővett egy blackberry-t és egy laza másfél órában elővezette a lehetőségeket. Taxiba be irány valahova.

Megérkeztünk, tipikus kép: disco előtt végtelen hosszú sor. Ez volt az a pont, amikor végzetesen eldőlt bennem valami. Én ide be nem. Márk szintén. Nem úgy Miki és Perec. Számomra az volt a kérdés csupán, hogy mennyit kell várnunk, amig a lelkesek beleszaladnak egy lesújtó milánói pofonba. A szabály bemehetsz sorbanállás nélkül is, de csak, ha van nálad 4-5 csaj. Nem mondanám, hogy az esélyesek között lettünk volna. Jött is a menetrendszerű elutasítás, olyan 20 percet vártak rá. Bemehettek, de 320 $-t kell költenetek előre. Kupaktanács, mi legyen. Majd a legnagyobb: odajön egy fekete srác, ócska pólóban, büdösen, nagy dumával. Az ő bátya beengedő ember. (Mellékvágány: Azon gondolkozott már valaki, hogy szekuritist miért hívják a magyarok "kidobónak"? Ő enged be, ő vigyáz a biztonságra. Mi egyből a legrosszabb forgatókönyvról neveztük el.) Szóval az ő bátyja 20$/fő-ért beenged, esküszök. Abban a pillanatban megláttam a jövőt és tényleg úgy is lett. Mi a Márkkal deliveráltnak tekintettük az estét, taxiba be, bolt, hotel. Hajnali 4-5 körül kiderült, hogy Miki és Perecz 50$-t adott a figurának, aki abban a pillanatban futásnak eredt. :)))))

Egyébként a milánóban edződött előretolt egységünk aztán valahogy bejutott a disco-ba, de erről majd ők mesélnek. Wesney Snipes-szal buliztak, állítólag. Amire én emlékszem: valamikor 4-5 körül értek a hotelbe, szokás szerint hangosan. A közel-kelet geopolitikai viszonyairól társalogtak.

Sorry, integetés nem sikerült

Sziasztok!
Bocs mindenkitől, de nem sikerült integetnünk. Én késtem néhány percet, a többiek meg még alszanak. Pesti idő szerint 18:15-kor újra megpróbáljuk.
Szóval, most egyedül ülök a tréningen, ezért lesz időm kifejteni mi van a sikertelen próbálkozás mögött. Coming soon: a tegnap éjszaka hiteles története.
Dani

2008. június 17., kedd

Integetés a Times Square-en!

Megismételjük a nagysikerű integetősset holnap reggel. Azaz nektek ebéd után.
Időpont: 2008.06.08., szerda 14 óra 45 perc 7 másodperckor!!!! (Akarattyai idő szerint)

Itt kell nézni:
http://www.earthcam.com/usa/newyork/timessquare/index.php?cam=lennon
Cam 4 (azaz négyes kamera ;) - ezt kell kiválasztani, és ott ingetetünk ügyesen.

Aztán csináljatok szkrínsottot, és kirakjuk megint a blogra. Meg a másik meg az (meg), hogy majd Szániban is keresünk ilyet meg.

Képek 6

Times Square a kocsi tetőablakán át (én vezettem közben ám)
Posted by Picasa

Ami eddig volt 2

Hát sok minden érdekes nem történt velünk. Vásároltunk ezt, és vásároltunk azt. Például cipőket. Érdekes. Meg eláztunk a nagy esőben. Meg néztünk filmet úgy kb 20 percig, amíg mindenki elaludt :)
Még nem kezdődik a tréning, leírom az első napot.
Tehát a pénteki 18 bacardi kóla után felébredtem reggel, aztán irány Gödöllő a vegetáriánus vagy milyen park. Aztán meg hazamentem pakolni úgy 8 felé, aztán inkább nem pakoltam, hanem Scrubs-ot néztem úgy reggel 3-ig, akkor meg már rohannom kellett, hogy összepakoljak, mert jött a taxi értem.
De aztán sikerült elindulni, felszállni a gépre. Irány Zúrik, aztán meg Nyunyi. Igazából semmiféle problémánk nem volt egész végig, nem is értem. (Kivéve persze Danit, akinek sikerült 5,5 órát eltölteni Zúrikben, mert az ő gépe nem érkezett meg :))) De azóta ő is itt van ám, nem kell aggódni!
Amikor megérkeztünk, lementünk a 6. sugárútra, mert le volt zárva, és tele volt pakolva nemzetek konyhájával, és ettünk, és finom volt, és kigyulladt a Rockefeller center kb. a 20. emeleten (van róla kép is) és jött 20 tűzoltóautó, és találkoztunk esztiékkel, és vettünk napszemüt, és elmentünk a central parkba, ahol láttuk a görkoris diszkót, ahol gyakorlatilag mindenki homeopátiás, de iszonyú jó a hangulat (erről is vannak fotók).
Aztán lementünk a SOHO-ba enniinni, és a Miki vezette az autót!!! JUHUUUUU!!! Times Square, Broadway, Bleecker street. Egy álom vált valóra!! (erről esztinél vannak a fotók, úgyhogy nem tudom hogy mikor kerülnek föl. Eszti? :)
Aztán tréning. Eléggé uncsi, de amint látjátok, van néha lehetőségem írni :) Na a tréningről már eleget beszéltem, elmentünk vásárolni, fossá áztunk a heavy showers-ben, amit láttunk fél órával előbb a tv-ben is, hogy jönni fog, aztán foot locker, macys, old navy, 2 corona, és alvás :) - Úgy tűnik rá kell dobnunk egy lapáttal, mert nagypapák vagyunk.
Na nézzük a képeket:

Képek 5

Esztivel a kocsmába:

Rockefeller Center a kocsi tetőablakán át:

A szállodánk a kocsibó:

Lovaskocsi a Times Square-en:
Posted by Picasa

Képek 4

Görkoris dizsi a Central Parkban: 
 
Obama drukker:

Félelmetes ablak nélküli felhőkarcoló. Félelmetes!

Búfaló a kocsmába:
Posted by Picasa

Képek 3

Kalapok 2

Reluxa:

Jenna örök:

A legmenőbb csávó a dizsiben:
Posted by Picasa

Képek 2

Megérkezés Nyunyiba 

A Rockefeller Centerben szalonnát sütnek a hunczut latínók:

FDNY:

Kalapok 1:
Posted by Picasa

2008. június 16., hétfő

Crowne Plaza Times Square Hotel

A már jól ismert hotelbe érkeztünk meg tegnap, felrakok néhány képet azoknak, akik esetleg még nem látták. (Ezeket mind a szobánk ablakából csináltam)
A 19. emeleten lakunk (Peri és Márk a 20-dikon) Megint nagyon hideg van a szobában, és megint nem lehet rendesen bedugni a kádat :) De mindent egybevéve jó kis szálloda ez (és a lehető legjobb helyen van)

Times Square:



49. és 7. sarka:
Posted by Picasa